Nagyobb biztonságban az online közvetítő szolgáltatások felhasználói

2020. júliusától kötelezően alkalmazandó az Európai Unió online közvetítő szolgáltatásokra vonatkozó új rendelete, az ún. P2B rendelet. A rendelet célja, hogy biztosítsa az interneten működő közvetítő platformok és keresőprogramok átlátható és tisztességes működését, valamint az azzal összefüggő jogvitákban a hatékony jogorvoslat lehetőségét.

A jogszabály kötelezettségeket állapít meg az Európai Unió területén online közvetítőszolgáltatást, vagy keresőprogramot nyújtó vállalkozásokra nézve. Ilyenek például az ár-összehasonlító, gyűjtő honlapok, vagy a közösségi oldalak, amennyiben üzleti felhasználóknak (is) nyújtanak szolgáltatást. Fontos kiemelni, hogy a jogalkotó nem a fogyasztó és az online közvetítő szolgáltatók közötti kapcsolatot kívánta rendezni, hanem az online közvetítő szolgáltatók és az általuk kínált szolgáltatásokat igénybe vevő vállalkozások közötti viszonyt, innen a P2B rövidítés, amely a „Platform to Business” kifejezésre utal. Emiatt az egyes platformokat használó magánszemély fogyasztókat a rendelet szabályai csak közvetetten érintik.

A rendelet előírásokat tartalmaz egyebek mellett a platformszolgáltatók által alkalmazott szerződéses feltételekre, a felhasználót megillető felmondási jogra, a működés átláthatóságára és a panaszkezelésre vonatkozóan.

A továbbiakban ezek közül térünk ki néhányra.

A szolgáltatók által alkalmazott szerződéses feltételek

A rendelet értelmében az online közvetítő szolgáltatók többek között kötelesek gondoskodni arról, hogy a szerződéses feltételeik egyértelműen és közérthetően kerüljenek megfogalmazásra, továbbá, hogy azok mindig könnyen hozzáférhetők legyenek a szolgáltatás igénybevevői számára.

Annak biztosítása érdekében, hogy az üzleti felhasználók számára kellően egyértelmű legyen, hogy áruikat vagy szolgáltatásaikat hol és kiknek forgalmazzák, az online közvetítő szolgáltatóknak a szerződési feltételeik között fel kell tüntetni minden olyan weboldalt, alkalmazást vagy bármely más online közvetítő szolgáltatást, amelyeken az üzleti felhasználó által kínált árukat vagy szolgáltatásokat forgalmazzák.

A szerződéses feltételekben rögzíteni kell azokat az okokat, amelyek alapján a szolgáltató a szolgáltatás nyújtásának felfüggesztésére, megszüntetésére vagy bármely egyéb módon történő korlátozására irányuló döntést hozhat.

A szolgáltatás korlátozása, felfüggesztése és megszüntetése esetén az online közvetítő szolgáltatót tájékoztatási kötelezettség is terheli, ezzel összefüggésben két esetkör említhető:

  • amennyiben a szolgáltató a felfüggesztésre, vagy korlátozásra irányuló döntést hoz, a döntés hatályossá válását megelőzően közölnie kell a döntés indokolását az érintett üzleti felhasználóval;
  • amennyiben viszont a szolgáltatás teljes megszüntetéséről határoz, a döntés hatályba lépését 30 nappal megelőzően köteles a vonatkozó tájékoztatást megadni az érintett üzleti felhasználó számára.

A felhasználó felmondási joga

A rendelet rögzíti az üzleti felhasználó általános felmondási jogosultságát is. Ez alapján amennyiben az online közvetítő szolgáltató bármely módosítást kíván eszközölni az ÁSZF tartalmában, az üzleti felhasználónak lehetősége van a módosítás hatályba lépését megelőzően felmondási jogával élni. Az erre nyitva álló felmondási idő alapvetően a tervezett módosítások jellegétől és a jogviszonyra gyakorolt hatásának mértékétől függően határozandó meg.

A működés átláthatósága

A szolgáltatók kötelesek meghatározni azokat a fő paramétereket, melyek a legnagyobb mértékben befolyásolják a keresési találatok rangsorolását, mint például a díjfizetés ellenében történő rangsormegváltás (ami nem más, mint az adott felhasználóra vonatkozó találatok előnyösebb pozícióban történő feltüntetése díjfizetés ellenében).

Ezen paramétereket világosan kell megfogalmazni és azokat közzé is kell tenni.

Panaszkezelési szabályok

Az online közvetítő szolgáltatók könnyen hozzáférhető és díjmentes eljárást kötelesek kialakítani az üzleti felhasználók panaszainak kezelésére. A panasz vonatkozhat arra, hogy az online közvetítő szolgáltató valamely, a rendeletben rögzített kötelezettségének nem tett eleget, érinthet technológiai problémát, valamint az online közvetítő szolgáltatások nyújtásához közvetlenül kapcsolódó valamely intézkedést vagy magatartást. A szolgáltatók a panaszokat jelentőségükkel és az összetettségükkel arányos módon, ésszerű időn belül kötelesek kezelni.

A szabályok megsértéséért járó szankciók megállapítását a rendelet a tagállamokra bízza, de elvárja, hogy ezek a szankciók hatékonyak, arányosak legyenek és visszatartó erővel bírjanak.

Összegzésül elmondható, hogy az érintett piaci szereplőknek mindenképpen át kell gondolniuk, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy teljes körűen megfeleljenek a rendeletnek. Ehhez szükség lehet a jelenlegi szerződések, a panaszkezelési folyamatok és a tájékoztatási gyakorlat felülvizsgálatára, valamint új gyakorlatok kialakítására is.

Írta: dr. Bán Kristóf ügyvédjelölt (e-mail: kristof.b.ban@pwc.com)

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, kérjük, forduljon szokásos kapcsolattartó partneréhez, illetve dr. Dékány Csilla (e-mail: csilla.dekany@pwc.com) vagy dr. Csenterics András (e-mail: andras.csenterics@pwc.com) ügyvédekhez.

Megosztás