Az adóhatóság álláspontja szerint, amennyiben egy követelés behajthatatlanná válik, úgy az erre jutó áfa-alap csökkentési lehetőséggel az eredeti teljesítéstől számított elévülési időn belül lehet élni. Tehát az adóhatóság az általános elévülési szabályokat (adómegállapításhoz való jog elévülése) alkalmazza ezekre az esetekre is. Ezen adóhatósági gyakorlat eredményeként azonban, ha a teljesítés és a behajthatatlanság megállapítása között akár több év is eltelik (pl. felszámolási vagy egyéb elhúzódó fizetésképtelenségi eljárások miatt), úgy elenyészhet a már felszámított áfához kapcsolódóan az adóalap csökkentés lehetősége.
Éppen ezért az Európai Unió Bíróságához („EUB”) fordult a közelmúltban a Pécsi Törvényszék, annak eldöntése érdekében, hogy sérül-e az áfaharmonizációt biztosító héa irányelv tényleges érvényesülése és az adósemlegesség ezen adóhatósági gyakorlat által.
Álláspontunk szerint, a kérdés megválaszolása érdekében abból kell kiindulni, hogy héairányelv 90. cikkét „úgy kell értelmezni, hogy a tagállamoknak lehetővé kell tenniük a hozzáadottértékadó‑alap csökkentését, ha az adóalany bizonyítani tudja, hogy az adósával szemben fennálló követelés véglegesen behajthatatlanná vált […]”. [C‑292/19. sz. ügy 30. pontja]. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a követelések behajthatatlanná váltak-e: egy elhúzódó, ám sikertelen felszámolási vagy egyéb fizetésképtelenségi eljárás esetén a behajthatatlanság bizonyosan fennáll.
Ezek után jelentkezik az eltérés az adóhatósági és adózói álláspontokban: az adóhatóság szerint az adózók áfa pozíciója nem maradhat hosszabb, illetve bizonytalan ideig rendezetlen, hanem az állam és az adózók közötti jogviszonyokat rendezni szükséges a jogbiztonság érdekében, amelynek időbeli keretet ad az általános elévülés. Álláspontunk szerint azonban az adóhatóság nem veszi figyelembe, hogy az adózó kizárólag attól az időponttól került abba a helyzetbe, hogy az adóalap csökkentését kérje, amikortól a követelése behajthatatlanná vált, függetlenül az általános elévülési időtől.
Ez a logika pedig megegyezik az EUB korábbi ítélkezési gyakorlatával is: a C‑533/16. sz. ügyben elévült időszakokra vonatkozóan korrigált számlák kapcsán keletkező adólevonási joggal kapcsolatban az EUB szerint az adózónak „e korrekciót megelőzően objektíve nem volt lehetősége a visszatérítéshez való jog gyakorlására, mivel korábban nem rendelkezett a számlákkal” [49. pont]. Ezen ügy ugyan nem kifejezetten a behajthatatlan követelésre vonatkozott, hanem az adólevonási jog feltételeire, de a héairányelv szabályozási logikája, így különösen az adósemlegesség, mint irányadó alapelv alapján a bemutatott logika alkalmazandó kellene, hogy legyen a jelen kérdésben is.
Jelen esetben pedig külön figyelembe veendő körülmény a felszámolási vagy fizetésképtelenségi eljárások átlagos hossza:
- Ehhez kapcsolódóan hivatkozni kell a Csődtv.-hez fűzött indokolásra: „A cél az, hogy a piaci nehézségekkel küzdő gazdálkodók egy bíróság előtti csődeljárás keretében és csődvédelem birtokában kíséreljék meg működésük újraszervezését, adósságaik rendezésére pedig a hitelezőkkel olyan megállapodást tudjanak kötni, ami elkerülhetővé teszi a felszámolásukat, azaz a fizetésképtelenség miatti, hosszadalmas eljárást követő, jogutód nélküli megszüntetésüket.” [Csődtv. 3. § (1) f) pontjához fűzött indokolás]
- Az eljárások átlagos hosszadalmas időtartamát alátámasztják az Országos Bírósági Hivatal statisztikai tevékenysége keretében gyűjtött statisztikai adatok is: kiolvasható, hogy a 2017-2019-es időszakban a felszámolási ügyek 30-35%-a már 3-5 éve folyamatban van, amikor is még ezen ügyek folytatódnak. [https://birosag.hu/ugyforgalmi-adatok]
A fenti statisztikai adatok alátámasztják, hogy amennyiben egy követelésnek a felszámolási eljárás keretében következik be a behajthatatlansága, úgy nagy eséllyel ennek időpontja az általános elévülési időn túl esik. Mindezt úgy, hogy a felszámolási eljárások időszakába nem tartoznak bele a felszámolási eljárást megelőző üzleti és jogi tárgyalások időtartamai, illetve egyéb előkészületek sem.
Mindezen adatok pedig alátámasztják, hogy az általános elévülési időt, mint az adóalap csökkentésre nyitva álló időtartamot figyelembe vevő adóhatósági értelmezés „szisztematikusan megkérdőjelez[i] a héa levonásához való jogot, és ezáltal a héa semlegességét.” [2016. július 28‑i Astone ítélet, C‑332/15, EU:C:2016:614, 49. és 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat]
Az adósemlegesség elve szerint azonban „a héakülönbözet visszatérítésének valamely tagállam által bevezetett szabályai nem sérthetik az adósemlegesség elvét azzal, hogy az adóalanyt kötelezik ezen adóteher részben vagy egészben történő viselésére.” [C-254/16. sz. ügy, Glencore Agriculture Hungary Kft., korábban Glencore Grain Hungary Kft. kontra Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatóság, 20. pont].
Közelebbről tehát az adóhatóság jogszabályértelmezésének lehetővé kellene tennie az adóalanyok számára, hogy megfelelő feltételek mellett a héakülönbözetből származó teljes követelésüket visszakapják. Ennek pedig nem képezheti akadályát az, hogy az általános szabályok szerinti elévülési idő eltelt, amennyiben az adott nemzeti jogi szabályok szerint lefolytatott fizetésképtelenségi eljárások jellemző sajátossága, hogy ennél hosszabb ideig tartanak.
Ugyanis csak a behajthatatlanság anyagi és alaki feltételeinek bekövetkezésekor teljesültek az adóalap csökkenéshez szükséges feltételek, tehát az adózók is csak ez után kérhetik, hogy mentesítsék a fizetendő vagy megfizetett héa terhe alól a héa irányelvnek és az adósemlegesség elvének megfelelően.
dr. Mindler Márton
dr. Szimler Gergő
Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, kérjük, forduljon szokásos kapcsolattartó partneréhez, illetve dr. Kelemen Dániel (e-mail: daniel.kelemen@pwc.com) és dr. Szimler Gergő (e-mail: gergo.szimler@pwc.com) ügyvédekhez.