Marad a kúriai szigor: meddig terjeszthetők elő új bizonyítékok a közigazgatási perben?

A Kúria újabb döntésében erősítette meg a bizonyítékok közigazgatási perben való előterjesztésének határidejét. Az ítélet kimondta, hogy a feleknek már a közigazgatási eljárás során meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy a tényállás tisztázásra kerüljön, új bizonyítékok a közigazgatási perben ugyanis már csak korlátozottan terjeszthetők elő. Összefoglalónkban ismertetjük a Kúria lényeges megállapításait.

Az ügy tényállása szerint a felperesnél az adóhatóság személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás adónemekre kiterjedően adóellenőrzést végzett. Megállapította, hogy a felperes bankszámlájára több alkalommal – összesen közel kilencmillió forint összegben – érkeztek átutalások, a közleményben „M. L.” és egyéb megjelölésekkel.

A felperes az adóhatóság felhívása ellenére az átutalások jogcímét, illetve a közlemény rovatban megjelölt személy beazonosítását illetően nem nyilatkozott, és az átutalás adómentességét igazoló okiratot sem csatolt. Ebből kifolyólag az adóhatóság adóhiányt állapított meg a felperesnél, mely után adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki.

A felperes a peres eljárás során becsatolt egy kölcsönszerződést, azt azonban az elsőfokú bíróság az ítéletében nem fogadta el a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény („Kp.”) 78. § (4) bekezdésére tekintettel. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés szerint a közigazgatási eljárás idején fennálló, de a közigazgatási eljárásban nem értékelt tényre, körülményre a felperes akkor hivatkozhat, ha azt a közigazgatási eljárásban a közigazgatási szerv arra való hivatkozása ellenére nem vette figyelembe, azt önhibáján kívül nem ismerte, illetve arra önhibáján kívül nem hivatkozott. Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes a kölcsönszerződésre, a kölcsön jogcímére nem hivatkozott a közigazgatási eljárás során, erre tekintettel ezt már a peres eljárásban sem teheti meg.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes fordult a Kúriához. Ebben vitatta, hogy helye lett volna a becsatolt kölcsönszerződés vonatkozásában a Kp. 78. § (4) bekezdése alkalmazásának. Előadása szerint a felperesi önhiba hiányát kizárta, hogy a felperes alappal volt abban a feltevésben, hogy az alperes ezeket a körülményeket az eljárásában fel fogja tárni, hiszen őt terhelte a tényállás tisztázásának kötelezettsége. A felperes azzal érvelt, hogy – tekintettel arra, hogy az alperes megsértette a tényállás feltárására vonatkozó kötelezettségét – a felperesnek lehetősége volt a kölcsönszerződés legkésőbb az első tárgyaláson való becsatolására, és ezt a bíróságnak figyelembe kellett volna vennie.

A Kúria kifejtette a fentiekkel kapcsolatban: a Kp. 78. § (4) bekezdése azért szabályozza így a bizonyítékértékelést, mert a közigazgatási per nem újabb hatósági ügyintézési szint, ezért a közigazgatási szerv által lefolytatott eljárásban elfogadott tényállás tekintetében csak korlátozottan van helye új bizonyítékokra hivatkozásnak. A feleknek a közigazgatási eljárás során kell mindent megtenniük annak érdekében, hogy a tényállás teljes mértékben tisztázásra kerüljön, azt a korábbi gyakorlattal ellentétben nem halogathatják a bírósági szakasz idejére.

Bár a megelőző, közigazgatási eljárás során az adóhatóság többször is felhívta a felperest az adómentesség alapjául szolgáló feltételek igazolására, az utalás jogcímének megjelölésére, a felperes mégsem csatolt ennek megfelelő okiratot. Mindezekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem követett el tehát jogszabálysértést, amikor a becsatolt kölcsönszerződést nem vette figyelembe.

A fenti eset ismét megerősítette, hogy az adózóknak és más közigazgatási eljárás alá vont cégeknek és személyeknek muszáj aktívan részt venniük a közigazgatási eljárásban, és közreműködni a tényállás tisztázásánál. Nagyon fontos, hogy már a hatósági eljárás során előadják a legfontosabb érveket és becsatolják a bizonyítékokat, amelyekre egy esetleges peres eljárásban is hivatkozni kívánnak majd. A hatósági szakaszban felépített megfelelő érvrendszer kellően stabil alapul szolgálhat ugyanis egy per sikeres kimeneteléhez. A megváltozott hatósági és bírói gyakorlatot a „Peres percek” sorozatunk legutóbbi epizódjában mutattuk be, amelyet az alábbi linken érhet el: https://www.retivarszegipartners.hu/az-eljarasi-szabalyok-valtozasanak-hatasa-az-adoperekre/

Dr. Lebocz Noémi ügyvédjelölt (noemi.lebocz@pwc.com)

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, kérjük, forduljon szokásos kapcsolattartó partneréhez, illetve dr. Kelemen Dániel (e-mail: daniel.kelemen@pwc.com) és dr. Balog Balázs (e-mail: balazs.balog@pwc.com) ügyvédekhez.

Megosztás