Bár 2017 óta jelen vannak a digitális térben, az NFT-k (azaz „non-fungible” vagy „nem helyettesíthető” tokenek) csak nemrég törtek be a köztudatba – most azonban olyannyira, hogy 2021. első három hónapjában összesen kétszázmillió dollárnyi forgalmat generáltak. Jack Dorsey, a Twitter alapítója legelső tweetjét 2,9 millió dollárért árverezte el NFT formátumban, egy Beeple nevű művész NFT-alkotása, a „Mindennap – az első 5000 nap” pedig több mint 69 millió dollárért kelt el. Miben rejlik ennek az új digitális eszköznek a szenzációs robbanása? Tulajdonképpen mit szerzek meg, amikor egy NFT-t vásárolok? Cikksorozatunk első részében ezekre a kérdésekre mutatjuk be a választ.
Ha el akarjuk képzelni az NFT-t, képzeljünk el egy adathalmazt, melyben szerepel, hogy egy adott digitális eszközt (esetünkben egy NFT-t) mikor hoztak létre, mikor adták el azt és kinek: így tehát az adathalmaz tartalmazza az eszköz eredetének részletes levezetését. Emellett pedig össze van kapcsolva például egy képpel, egy rövid videóval vagy zeneszámmal.
Az NFT-k mibenlétét úgy érthetjük meg leginkább, ha a legfontosabb tulajdonságukból indulunk ki: nem helyettesíthető jellegükből. Ha például valakinek kölcsönadunk ötezer forintot, nem várjuk el, hogy pontosan ugyanazt az ötezer forintos bankjegyet kapjuk vissza, amit átadtunk. Ilyen módon tehát a bankjegyek helyettesíthetőek egymással, szemben az NFT-kel, melyek egyediek és egymással nem kicserélhetőek (gondoljunk például egy eredeti Renoir-festményre).
És hogy mi biztosítja ezt az egyediséget? A blockchain technológia, ami az NFT-k alapját képezi. A blokkláncok megváltoztathatatlan, permanens adatok halmazát jelentik – digitális „főkönyvek”, amelyek tranzakciók rögzítésére használnak. Minden egyes tranzakció számítógépes kódok blokkjaként kerül rögzítésre. Ezek időbélyeggel rendelkeznek és össze vannak kapcsolva, ilyen módon pedig tanúsítani tudják az eszköz eredetét. A blockchain tehát eredetigazolásként és egyfajta tulajdoni lapként szolgál (akár egy fizikai festmény esetén is a hozzá kapcsolódó dokumentáció).
Az NFT-k esetében a blokklánchoz társításra kerül valamilyen alkotás – például egy digitális festmény, de lehet ez bármi. Például a Kings of Leon NFT formájában adta ki legújabb lemezét, a Nike által kibocsátott NFT-kkel pedig virtuális sportcipőket gyűjthetünk. Hozzájuk kapcsolható továbbá valamilyen virtuális tárgy – ruházat, fegyver – amit egy számítógépes játékban használhatunk.
Az alkotás „társítása” általában úgy történik, hogy a lánc egy hivatkozást tartalmaz: rámutat, hogy hol található az adott digitális eszköz. Nagyon ritka az, amikor a láncba ténylegesen beépítésre kerül maga az alkotás, hiszen a tranzakciós díjak meghatározása az adott token nagyságától függ. Ha pl. egy egész dalt vagy videót az NFT kódjában tárolnának, az átruházás szörnyen időigényes és drága lenne.
Emellett maga a kód tulajdonképpen egyfajta „okos szerződésként” funkcionál, amelyben meghatározhatók az NFT alkotója javára szolgáló különböző feltételek: így például korlátozható benne az NFT-t megszerző személy általi felhasználási jog, vagy automatikus jogdíjfizetés írható elő benne az NFT minden egyes továbbértékesítése esetére.
Kérdés azonban, hogy miért adna ki valaki többmillió dollárt pl. egy .jpeg képért, ami továbbra is szabadon lebeghet az interneten – azt bármikor megtekintheti bárki és lementheti a számítógépére. A válasz nagyrészt a presztízsben rejlik, amit az a tudat ad, hogy ha valaki megvásárol egy NFT-t, akkor annak ő az egyedüli tulajdonosa. Gondoljunk bele, hány falon lógnak Van Gogh festményeiből készült hamisítványok, poszterek – ezek azonban közel semennyi értékkel nem rendelkeznek. Értéke csak az igazinak, az eredetinek van.
Emellett az NFT-k a művészeknek is remek lehetőséget kínálnak arra, hogy visszavegyék a rendelkezés lehetőségét az alkotásaik értéke és az eladás feltételei felett. Eddig nehézkesen származhatott bevételük például egy digitális kép eladásából, épp a fent leírtak miatt: ahhoz bárki hozzáférhet, bárki lementheti, végtelen számú másolat készíthető róluk minőségvesztés nélkül az interneten. Az NFT-k megkönnyítik, hogy bevételt tudjanak realizálni alkotásaikból, illetve eszközként szolgálhatnak a kalózkodás elleni küzdelemben.
Másik fontos tulajdonságuk, hogy oszthatatlanok. Szemben a bitcoinnal, amely egészen apró részekre bontható, hogy kisebb összegű vásárlások lebonyolítását lehetővé tegye, az NFT-nek csak egészként van értéke. A fent említett alkotások eladási árából azonban arra következtethetünk: nem sokan tehetik meg, hogy NFT-t vásároljanak. Ezért is érzékelhető jelenleg egy olyan fejlesztési irány, amivel részekre bontanának egy-egy digitális alkotást, létrehozva az F-NFT-ket (Fractional Non-Fungible Tokens). Ez azt jelentené, hogy több token együtt testesíti meg ugyanannak a dolognak a tulajdonjogát. A tokenek ilyen formája lehetővé tenné azt is, hogy a tulajdonosok likviditást realizáljanak az eszközből anélkül, hogy a teljes egészet eladják. Az viszont kérdés, hogy a tulajdonjog ilyenfajta megosztása mennyiben lenne alkalmazható minden egyes társított alkotásra.
Lebocz Noémi ügyvédjelölt (noemi.lebocz@pwc.com)
Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, kérjük, forduljon szokásos kapcsolattartó partneréhez, illetve dr. Dékány Csilla (e-mail: csilla.dekany@pwc.com) vagy dr. Csenterics András (andras.csenterics@pwc.com) ügyvédekhez.