„Vezess”, ha mersz: az „on-site” vezetékek jogi helyzete a naperőművi projektekben
A naperőműveket ma már a háztartási méretű kiserőművektől az ipari méretű napelemparkokig sokféle helyszínen és sokféle szereplőnél megtaláljuk, legyen szó akár raktárépületről, gyárépületről, beépítetlen területről vagy lakóházról. A naperőművek iránti növekvő igénynek köszönhetően egyre több olyan elképzelés is napvilágot lát, amely már nem elégszik meg azzal, hogy a beruházó a saját épületére vagy telkére építse a naperőművet. A nagyobb kapacitás elérése érdekében ugyanis arra is mutatkozik igény, hogy valaki egy közeli üresen álló telekre építse a naperőművet, és a közelben megtermelt villamos energiát egy vezetéken szállítsa át a saját telephelyére. Bármennyire is logikusnak tűnik egy ilyen elképzelés, 2023. december 31-éig közjogi akadálya volt annak, hogy a villamos energiát az egyik telekről a másikra vezessük, és azt a fogadó telken teljes egészében felhasználjuk. 2024. január 1-jétől azonban módosultak a villamos energiáról szóló törvény vezetéktípusokra vonatkozó szabályai, ezért az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy az új szabályozásnak sikerült-e lebontania az előbb említett – ma már életszerűtlennek tekinthető – akadályokat.
A képzeletbeli naperőmű
A helyzet megértéséhez tételezzük fel, hogy van egy ingatlanunk, amelyen egy jelentős energiaigényű gyártóüzemet működtetünk. Az ingatlan gyárépület által el nem foglalt részére nem telepíthetünk naperőművet, mivel azt más célra használjuk, például parkolók, közösségi terek, és a gyártó tevékenységet kiszolgáló ideiglenes építmények, konténerek vannak rajta. A gyárépület teteje pedig műszaki okokból nem alkalmas arra, hogy rajta helyezzük el napelemeket.
Tételezzük fel azt is, hogy nem pont a szomszédban, hanem „kettővel arrébb” van egy önálló közmű-csatlakozásokkal rendelkező telek, amelyen egy kisebb épület áll, viszont túlnyomórészt (mondjuk 90 %-ban) beépítetlen terület, és a tulajdonos azt szívesen eladná nekünk.
A köztes telek tulajdonosának pedig mondjuk nincs semmilyen kifogása az ellen, hogy a majdani naperőműves telken megtermelt áramot az ő telkén átvezessük a gyárépületünkhöz.
A naperőmű által megtermelendő villamos energiát teljes egészében fel kívánjuk használni a gyárunkban, ezért a közcélú hálózatra nem termelő, ún. visszwatt-védelemmel ellátott naperőművet szeretnénk építeni.
A naperőművet és a gyártó üzemünket a fent leírt módon összekötő vezetéket a továbbiakban „on-site” vezetéknek nevezzük. (A villamos energia vásárlási szerződések [PPA] szóhasználatához igazodva azért nevezzük „on-site” vezetéknek, mert a villamos energia adott helyszínre történő fizikai leszállítását biztosítja, azaz a villamos energia szállítása nem a közcélú hálózat bevonásával [azaz „off-site” módon] és nem is virtuálisan történik.)
A probléma
A fent vázolt tényállásban a legnagyobb jogi problémát az jelenti, hogy nem világos, hogy az a vezeték, amely a naperőművi telekről a gyárunkhoz vezetné a villamos energiát, jogi értelemben minek minősül.
Ez azért probléma, mert a jogszabály által szabályozott vezetéktípusok egy zárt kört jelentenek, ezért ha valaki olyan vezetéket épít, amelyet a jogszabály nem ismer, nem fog rá építési engedélyt kapni. Ha pedig engedély nélkül létesítünk ilyen vezetéket, akkor hasonló jogkövetkezményekkel kell számolni, mint bármely egyéb, építésiengedély-köteles építmény engedély nélküli építése esetén, azaz a kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági osztálya elrendeli a vezeték bontását, illetve adott esetben bírságot szab ki.
A fentiekre tekintettel nem egyértelmű, hogy a bevezetőben említett „on-site” vezetéket egyáltalán meg lehet-e építeni.
A felhasználási hely
A kérdés megválaszolásához először azt a kérdést kell tisztáznunk, hogy a gyárunk és az elképzelt naperőművünk tekinthető-e ugyanazon felhasználási hely részének.
A villamos energiáról szóló törvény alapján a felhasználási hely az az „összefüggő terület, ahol a felhasználó a villamos energiát felhasználja”. Annak, hogy mi minősül egy felhasználási helynek, megvannak a maga részletesebb szabályai is, azonban általában kiindulhatunk a következő „hüvelykujjszabályból”:
- egy ingatlan általában egy felhasználási helynek tekinthető,
- az ettől eltérő esetekben pedig (például ha azt szeretnénk, hogy több ingatlan tartozzon ugyanahhoz a felhasználási helyhez) általában a területileg illetékes elosztó társaság megítélésén fog múlni, hogy hol húzódnak a felhasználási hely határai.
Elvileg van arra lehetőség, hogy két szomszédos ingatlan ugyanazon felhasználási hely részének minősüljön, azonban ha már a szomszédos ingatlan önálló csatlakozással rendelkezik a közcélú hálózathoz, az egy felhasználási hely létrehozása már egy komoly műszaki átalakítást, vagy telekalakítást igényelhet. Ha pedig a „kettővel arrébb” elhelyezkedő, szintén önálló közműcsatlakozással rendelkező ingatlant szeretnénk a gyárunk „felhasználási helyéhez” tartozónak látni (ráadásul úgy, hogy a köztes ingatlan valaki más tulajdonában van), az az esetek többségében leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütközik.
A fentiekre tekintettel érdemes abból kiindulnunk, hogy a gyárunk és a naperőművünk két külön felhasználási helyen található. Ezzel pedig két lehetőséget máris kizártunk azzal kapcsolatban, hogy a vezetékünk – jogi szempontból – tulajdonképpen mi lehet.
Egyrészt a vezetékünk nem minősülhet magánvezetéknek, mivel a villamos energia törvény – január 1-je előtt – kifejezetten egy felhasználási helyen belül tette azt lehetővé, hogy egy termelő (pl. naperőmű) ún. magánvezetékre csatlakozzon.
Másrészt az is szóba jöhetne, hogy a példában említett vezetékünk nem valamely nevesített vezetéktípusnak, hanem ún. „felhasználói berendezésnek” minősül, azaz: „a felhasználó használatában lévő … vezetékhálózat … a tartozékaival (készülékeivel) együtt”. Szigorú értelmezés alapján azonban – amelyet a villamosművek tekintetében eljáró kormányhivatal, mint különleges építési hatóság egy konkrét esetben megerősített számunkra – a felhasználói berendezésként kizárólag az ún. felhasználási helyen belül elhelyezkedő vezeték tekinthető. A felhasználói berendezés tehát szintén egy zsákutcába vezető megoldás
Egyéb lehetőségek
Vannak olyan vezetéktípusok is, amelyek különböző felhasználási helyeket kötnek össze, ezeknek azonban szintén nem feleltethető meg a naperőművet és a gyárunkat összekötő vezeték.
Az esetünkben mindenekelőtt nyilvánvalóan nem közcélú vezetékről van szó, mivel a közcélú vezeték értelemszerűen – a közcélú hálózat részeként – a villamos energiát a fizika szabályai szerint bárkihez eljuttathatja, esetünkben azonban kifejezetten a saját naperőművünktől szállítanánk a villamos energiát a saját gyárunkhoz.
A közvetlen vezeték már majdnem megfelelő megoldás, mivel ez a vezetéktípus éppen azt a célt szolgálja, hogy egy fogyasztó nem a közcélú hálózatról, hanem „közvetlenül” egy erőműtől kapja a villamos energiát. Azonban a fenti példánkra ez sem alkalmazható, mivel a törvényi definíció szerint a közvetlen vezeték „közcélú hálózatra csatlakozó erőművet köt össze vételezővel”. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az erőmű nemcsak a fogyasztó számára, hanem a közcélú hálózatra is termel villamos energiát [erőmű → fogyasztó + közcélú], másrészt pedig azt is jelenti, hogy a fogyasztó (a vételezői minőségre tekintettel) közcélú hálózatról közvetlenül nem kap villamos energiát [fogyasztó ← erőmű + közcélú]. A konkrét példánkban azonban mindennek éppen az ellenkezője az igaz: az erőmű a visszwatt-védelem miatt nem termel közcélú hálózatra [erőmű → fogyasztó + közcélú], a gyárunk viszont – a napenergia felhasználása mellett – a közcélú hálózatról is vételezne [fogyasztó ← erőmű + közcélú].
A termelői vezeték az utolsó vezetéktípus, ami szóba jön, ez a vezeték azonban – január 1-je előtt – kizárólag arra szolgált, hogy „az erőmű által termelt villamos energiát a közcélú hálózat csatlakozási pontjára juttatja el, és erre felhasználó nem csatlakozik vagy vételező nem kapcsolódik”. A termelői vezetéknek tehát fogalmi eleme, hogy arra felhasználó vagy vételező nem csatlakozhat, azaz éppen az ellenkezője annak, amire szükségünk van.
A fentiek alapján 2023. december 31-éig a bevezetőben említett vezetéket – bármennyire is furcsának tűnik – a magyar jogrendszer nem tudta értelmezni, ezért ilyen vezetéket nem lehetett jogszerűen építeni.
Az új szabályok
A január 1-jén hatályba lépett új szabályozás több ponton is módosít a vezetéktípusokra vonatkozó szabályokon.
A módosított törvény egyrészt a felhasználói berendezés tekintetében egyértelművé teszi azt, amit a fentiek alapján eddig csak sejteni lehetett: a módosított törvényi definíció most már kifejezetten tartalmazza, hogy a felhasználói berendezésnek minősülő vezetékek kizárólag a felhasználási helyen belül helyezkedhetnek el.
Másrészt viszont – és számunkra ezek lesznek az érdekes változások – az új szabályozás a termelői vezeték fogalmát kibővíti és bevezeti az önellátó termelői engedélyes fogalmát.
Termelői vezeték?
Január 1-je óta a termelői vezeték már nemcsak a fent említett, termelőt és közcélú hálózatot összekötő vezetéket jelenti, hanem azt a vezetéket is, amely „a magánvezetékhez felhasználási helyen kívülről kapcsolódó, a közcélú hálózatra magánvezetéken keresztül csatlakozó erőmű által termelt … villamos energiát a magánvezeték kapcsolódási pontjára juttatja el”.
A fent említett, új típusú termelői vezetéknek tehát – leegyszerűsítve – az a lényege, hogy olyan termelőt és a fogyasztót köt össze, amelyek két eltérő felhasználási helyen találhatók. Ez tehát első ránézésre jónak tűnik, azonban ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, hogy ezt a vezetéktípust kerestük, meg kell értenünk a fenti fogalommeghatározásban többször is megjelenő „magánvezeték” lényegét is.
A magánvezeték egy olyan vezetéktípus, amely alapvetően független a villamos energia termelésétől, és arra szolgál, hogy a közcélú hálózatra csatlakozó felhasználó a saját maga vagy egy másik fogyasztó (nevezetesen egy vételező) számára biztosítsa, illetve továbbítsa a villamos energiát. Emellett a villamosenergia törvény már január 1-je előtt is lehetővé tette, hogy a magánvezetékre azon a felhasználási helyen, ahol a magánvezeték található, termelő is csatlakozzon.
A fent említett új típusú termelői vezeték „a magánvezeték kapcsolódási pontjára juttatja el” azt a villamos energiát, amelyet olyan termelő termel, aki „a közcélú hálózatra magánvezetéken keresztül” csatlakozik. Emellett – a régi típusú termelői vezetékhez hasonlóan – az új típusú termelői vezetékkel szemben is követelmény, hogy „arra felhasználó nem csatlakozik vagy vételező nem kapcsolódik”.
Az utóbb említett kitételek látszólag bonyolultak, és egymásnak ellentmondóak, ezért értelmezést igényel annak meghatározása, hogy mire gondolhatott pontosan a jogalkotó. Álláspontunk szerint arról van szó, hogy a külön felhasználási helyen lévő termelőtől a fogyasztó felhasználási helyén lévő (magán)hálózatra a vezetéknek úgy kell eljuttatnia a megtermelt villamos energiát, hogy a vezeték ne ágazzon el egyetlen másik fogasztóhoz sem („arra felhasználó nem csatlakozik…”). Az, hogy a termelőnk „a közcélú hálózatra magánvezetéken keresztül” csatlakozik, pusztán azt jelenti, hogy a termelő nem rendelkezik közvetlen csatlakozással a közcélú hálózatra, hanem az általa megtermelt villamos energiát teljes egészében a fogyasztásunk felhasználási helyére juttatja el, egész pontosan az ott található „magánvezeték kapcsolódási pontjára”.
A fenti értelmezést támasztja alá a törvénymódosításhoz fűzött miniszteri indoklás is, amely szerint a módosított törvény „biztosítja, hogy olyan termelői vezeték legyen létesíthető, amely a termelő egységet nem a közcélú hálózattal köti össze, hanem egy közcélú hálózatra kapcsolódó felhasználóval és a felhasználó villamosenergia-igényét szolgálja ki, de a közcélú hálózatra nem táplál be”.
A fentiek alapján tehát úgy tűnik, hogy a bevezetőben említett „on-site” vezeték január 1-je óta termelői vezetéknek fog minősülni, ezért ilyen vezetéket most már jogszerűen létesíthetünk.
Az új szabályozás azonban bevezet néhány korlátozást az új típusú termelői vezetékek létesítésével kapcsolatban.
Egyrészt a törvény előírja, hogy főszabály szerint a termelőnek szomszédos ingatlanon kell lennie, és a termelő által megtermelt villamos energiát csak egyetlen olyan felhasználási helyre lehet elvezetni, amely a termelő felhasználási helyétől eltér [39. § (1c) bekezdés].
Másrészről viszont nem szomszédos ingatlanról is érkezhet a villamos energia abban az esetben, ha a termelő kapacitás legalább 5MW-os, „az erőmű vagy a villamosenergia-tároló által termelt vagy tárolt villamos energia miatt a magánvezeték közcélú hálózati csatlakozási pontján a betáplálási teljesítmény nem kerül módosításra” (úgy értjük, hogy ez a visszwatt-védelmet jelenti), és a köztes ingatlan tulajdonosa hozzájárult a termelői vezeték létesítéséhez [39/H. § (1) bek.].
A szomszédos ingatlanról tehát bármilyen kapacitású termelő egységtől érkezhet villamos energia az új típusú termelői vezetéken, a „kettővel arrébb” lévő ingatlanon viszont legalább 5 MW-os termelő egységet kell létesítenünk. Annak, hogy a nem szomszédos ingatlan esetében miért van szükség a minimális – és ráadásul egész magas – kapacitás előírására, nyilvánvalóan műszaki okai vannak. Az említett műszaki okokra azonban a törvényi indokolás nem kér ki.
Önellátó termelő?
Az mindenesetre érdekes – és feltehetőleg szándékos – egybeesés, hogy az új szabályozás bevezette az „önellátó termelő egység” fogalmát is, amelynek szintén legalább 5 MW-os kapacitással kell rendelkeznie, és amely “a közcélú hálózatra felhasználó csatlakozási pontján csatlakozik betáplálási teljesítmény nélkül, és a termelő berendezése által termelt villamos energiát ugyanazon csatlakozási ponton csatlakozó felhasználóval” (úgy értjük, hogy ez a feltétel is a visszwatt-védelmet jelenti).
A „kettővel arrébb” lévő ingatlanon létesített naperőművünk tehát – amely ugye legalább 5 MW-os kapacitással létesíthető – a fentiek alapján valószínűleg önellátó termelő egységnek fog minősülni. A villamos energia törvény azonban úgy vezette be az önellátó termelő egység fogalmát, hogy a jogalkotó ehhez a minőséghez sem a villamos energia törvényben, sem pedig annak végrehajtási rendeletében nem fűzött semmilyen konkrét jogkövetkezményt. Ezért egyelőre nem világos, hogy a gyakorlatban milyen jelentősége lesz annak, hogy a „kettővel arrébb” lévő ingatlanon létesített naperőművünk esetlegesen önellátó termelő egységnek fog minősülni.
Probléma megoldva?
A fenti összefoglalót egy értelmezési kísérletnek szánjuk arra vonatkozóan, hogy az új szabályozás egy konkrét esetben miként lesz alkalmazható a gyakorlatban, illetve megoldást nyújt-e a felmerülő problémára. A való életben ennél jóval összetettebb problémák is felmerülnek, például ha a termelő és a fogyasztó két különböző személy, vagy ha a két fogyasztási hely között egy közút vagy vasútvonal is található, vagy ha a termelő egység nem rendelkezik visszwatt-védelemmel. Jelen összefoglaló kereteit szétfeszítenék az említett összetettebb kérdések vizsgálata, azonban meggyőződésünk szerint ezekre a problémákra is található megoldás a jogszabályokban.
Mindazonáltal hasznos lenne, és a normavilágosság követelményének érvényesülését bizonyosan segítené, ha akár a jogalkotást előkészítő minisztérium, akár az energia hivatal rendelkezésre bocsátana egy olyan segédletet, amely közelebb hozná az új szabályokat a mindennapi élethez, amely konkrét példákkal, illetve magyarázatokkal mutatná be, hogy az új szabályok milyen helyzetekben lesznek alkalmazhatók.
A jogalkotó részéről feltehetőleg fennáll egyfajta távolságtartás azzal kapcsolatban, hogy a jogalkalmazást gyakorlati tanácsokkal lássa el. Az államhatalmi ágak elválasztása ugyanis (törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás) a modern jogállami berendezkedésünk egyik alappillére, és ezért általában nem kívánatos, hogy a törvényhozás beleszóljon a jogalkalmazásba. Ennek ellenére álláspontunk szerint jelen esetben egy nagyon speciális helyzetről van szó, ahol a jogszabályok bonyolultak, és az alkalmazásuk egyszerre igényel műszaki, gazdasági és jogi ismereteket, ezért a hétköznapi jogalkalmazó az átlagosnál jobban igényelné az iránymutatást valamely „kútfőtől”.
Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, kérjük, forduljon szokásos kapcsolattartó partneréhez, illetve dr. Faragó János (e-mail: janos.farago@pwc.com) , dr. Zalai Péter (e-mail: peter.zalai@pwc.com) és dr. Horváth Dóra (email: dora.horvath@pwc.com) ügyvédekhez.